PREMIEREK

MoviesMoviesMoviesMoviesMoviesMoviesMoviesMoviesMoviesMovies

2012. július 12., csütörtök

Pokol (Inferno) [BRRiP.1980]

Kép
Inferno.1980.HUN.BRRiP.720p.DTS.x264-SHAG
Szinkronizált olasz horror
Kép
Rendezte :
Dario Argento
Társrendező :
Mario Bava
Szereplők :
Leigh McCloskey, Irene Miracle, Eleonora Giorgi etc.
Kép
Idézet:
A Pokol azzal a legendával indít, miszerint létezik három Anya, a sötétségé, a könnyeké (Mother of Tears), és a sóhajoké (Suspiria) – ők együtt igyekeznek tönkretenni a világot, és azt az árnyak mögé szorítani. A három Anyának pedig van három hatalmas háza is: Németországban, Rómában, valamint New York-ban, amelyet egy Dr. Varelli nevű személy épített, nem mellesleg ő a szerzője annak a hátborzongató könyvnek is, amelyből a New York-ban lakást bérlő Rose Elliot (Irene Miracle) mindezt megtudja. Ami felettébb zavaró, az az, hogy a könyvben leírtak nagyon erősen utalnak arra a hatalmas épületre, amelyben ő is elhelyezkedett, ennek kapcsán levelet ír az Olaszországban tanuló testvérének, Mark-nak (Leigh McCloskey), aki egy barátnője halálát követően a meglepően rémültnek tűnő húg után utazik.
Kép
Mikor azonban a házba ér, a lánynak már nyoma veszett – ijedelemre ad okot, hogy lakásában vérfoltokra talál a fiú. Nyomozása közben Mark rájön arra, amit mi nézők már korábban is láttunk: Rose a szomszédos antikváriumnak köszönhetően sok mindenre rájött a ház, és az azt uraló Anya kapcsán, azonban nem talált rá az összes kulcsra, amelyek elvezethetik felfedezőjüket a titkok és rejtélyek megoldásához. Miközben gyilkosságok sokaságát láthatjuk, és lassan kiürül a teljes épület, Mark nekiáll, hogy kibogozza a rejtély szálait, és rátaláljon a sötétség anyjára, majd elpusztítsa azt, már ha tudja…

Kép
A Pokol több mint egy szimpla horror. Ha lehet ilyet mondani, ez a film maga a horror – minden félelmünkkel, amely valaha is megszületett. Benne van a Suspiria borzalmas mennyiségű suspense-tartalma, de emellett remekül képes elborzasztani, valamint meglepni a gonoszságával. Azonban ez nem is egy szimpla történet elmesélése, mivel képei sokszor klipszerűek, hajlamosak a csapongásra, ám végül összeáll a kép, és a felfedezés meglepőbb mint gondolnánk – amikor összeérnek a szálak, Mark helyett is azt kívánjuk, bár soha nem mentünk volna annak az épületnek a közelébe. Okkult és pazar… ez a „Három anya-trilógia”, és nem pedig a Mother of Tears, amelyre hiába is vártunk annyit...(darksidemovie)

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Kép
Általános :
Forrás : Inferno.1980.BluRay.720p.DTS.x264-CHD
Teljes név : Pokol\Inferno.1980.HUN.BRRiP.720p.DTS.x264-SHAG
Formátum : Matroska
Formátum változat : Version 2
Fájlméret : 3,64 GiB
Időtartam : 1 óra 46 perc
Teljes adatsebesség : 4 892 Kbps
Film : Inferno.1980.HUN.BRRiP.720p.DTS.x264-SHAG
Kódolás dátuma : UTC 2012-07-11 12:32:42
Kódoló szoftver : mkvmerge v4.9.1 ('Ich will') built on Jul 11 2011 23:53:15
Kódoló könyvtár : libebml v1.2.1 + libmatroska v1.1.1

Kép :
Sáv száma : 3
Formátum : AVC
Formátum/adatok : Advanced Video Codec
Formátum profil : Main@L3.1
Formátum beállítások, CABAC : igen
Formátum beállítások, ReFrames : 2 képkocka
Keverési mód : Header stripping
Kódek azonosító : V_MPEG4/ISO/AVC
Időtartam : 1 óra
Adatsebesség : 3 093 Kbps
Szélesség : 1 280 képpont
Magasság : 694 képpont
Képarány : 16:9
Képkockasebesség : 23,976 fps
ColorSpace : YUV
ChromaSubsampling : 4:2:0
BitDepth/String : 8 bit
Sorváltás típusa : folytonos
Bit/(képpont*képkocka) : 0.145
Adatfolyam mérete : 2,30 GiB (63%)
Kódoló könyvtár : x264 core
Default : igen
Forced : nem
colour_primaries : BT.709-5, BT.1361, IEC 61966-2-4, SMPTE RP177
transfer_characteristics : BT.709-5, BT.1361
matrix_coefficients : BT.709-5, BT.1361, IEC 61966-2-4 709, SMPTE RP177

Hang #1
Sáv száma : 1
Formátum : DTS
Formátum/adatok : Digital Theater Systems
Keverési mód : Header stripping
Kódek azonosító : A_DTS
Időtartam : 1 óra
Adatsebesség mód : állandó
Adatsebesség : 1 510 Kbps
Csatornák száma : 6 csatorna
Csatorna kiosztás : Front: L C R, Side: L R, LFE
Mintavételezési gyakoriság : 48,0 KHz
BitDepth/String : 24 bit
Adatfolyam mérete : 1,12 GiB (31%)
Cím : English DTS-HDMA core 5.1 1509Kbps
Nyelv : angol
Default : nem
Forced : nem

Hang #2
Sáv száma : 2
Formátum : AC-3
Formátum/adatok : Audio Coding 3
Formátum profil : Dolby Digital
Format_Settings_ModeExtension : CM (complete main)
Keverési mód : Header stripping
Kódek azonosító : A_AC3
Időtartam : 1 óra
Adatsebesség mód : állandó
Adatsebesség : 192 Kbps
Csatornák száma : 2 csatorna
Csatorna kiosztás : Front: L R
Mintavételezési gyakoriság : 48,0 KHz
BitDepth/String : 16 bit
Videó késleltetés : 3 mp 20emp
Adatfolyam mérete : 146 MiB (4%)
Nyelv : magyar
Default : igen
Forced : nem

Felirat az angol hangsávhoz :
Általános :
Teljes név : Inferno (1980).srt
Formátum : SubRip
Fájlméret : 24,9 KiB

Kép

Kód:
http://data.hu/get/5328874/Inferno_By_shag.part1.rar
http://data.hu/get/5328876/Inferno_By_shag.part2.rar
http://data.hu/get/5328881/Inferno_By_shag.part3.rar
http://data.hu/get/5328882/Inferno_By_shag.part4.rar
Vagy :
http://filevelocity.com/nfk70sji4t7n/Inferno_By_shag.part1.rar
http://filevelocity.com/by3pf2583s4o/Inferno_By_shag.part2.rar
http://filevelocity.com/jc28agdlf9a7/Inferno_By_shag.part3.rar
http://filevelocity.com/26tb037ztkeh/Inferno_By_shag.part4.rar
Vagy :
http://www.uploadc.com/819s6fjvhw35/Inferno_By_shag.part1.rar.htm
http://www.uploadc.com/5apo8imnmkel/Inferno_By_shag.part2.rar.htm
http://www.uploadc.com/haf3e9e57uli/Inferno_By_shag.part3.rar.htm
http://www.uploadc.com/4dxmwuj7veem/Inferno_By_shag.part4.rar.htm
Vagy :
http://project-free-upload.com/yrjmjqecifa2
http://project-free-upload.com/hvthyy3dwnzt
http://project-free-upload.com/kqrdk36pn0rz
http://project-free-upload.com/zo8flnr09ucz
Vagy :
http://www.mojofile.com/caio56hmbpw3
http://www.mojofile.com/q07jthfcunti
http://www.mojofile.com/klm8244o2aqv
http://www.mojofile.com/t3vjurd0l78l
Vagy :
https://rapidshare.com/files/3324881147/Inferno_By_shag.part1.rar
https://rapidshare.com/files/465806429/Inferno_By_shag.part2.rar
https://rapidshare.com/files/2177030178/Inferno_By_shag.part3.rar
https://rapidshare.com/files/3213957224/Inferno_By_shag.part4.rar
Vagy :
http://ul.to/ex33el9c/Inferno_By_shag.part1.rar
http://ul.to/qjztxi3t/Inferno_By_shag.part2.rar
http://ul.to/xuabmmqz/Inferno_By_shag.part3.rar
http://ul.to/gsy6pajx/Inferno_By_shag.part4.rar


Kép

Borító benne !

Kép
Kép

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.